Nagybörzsöny a Duna-kanyarba látogatók kedvenc kirándulási célpontja, német nevén Deutschpilsen. A község a Börzsöny hegység nyugati, az Ipoly felé elcsendesülő völgyében fekszik. A település neve már a XIII. század derekától megjelenik oklevelekben, Zsigmondkirály 1417-ben bányajogot adott, németországi szász telepeseket hozott a nemesfém itermelésére. A települést 1439-ben már bányavárosként, majd az 1700-as évek végén mezővárosként említik. A következő évszázadokban mezőgazdaságáról nevezetes. Bora ismert volt mindaddig, amíg a filoxérajárvány meg nem semmisítette szőlő ültetvényeit.Nagybörzsöny műemlékekben gazdag, a település legrégebbi és legszebb műemléke a falu bejáratánál lévő Szent István templom, mely plébániaegyháza volt a XIII. századtól a XV. század elejéig. A német telepesek bejövetelét követően a település központja a völgybe, a Bányásztemplom köré tevődött át, melynek építése a XIII. század közepére vezethető vissza. A faluba érve, főleg az út jobb oldalán a pince-présház együttes fogadja az idelátogatókat.A település plébánia temploma Szent Miklós nevét viseli, melyet Batthyány József esztergomi prímás építtetett 1782-1788 között. 
A Bányásztemplom mellett található az 1983-ban megnyitott Tájház, mely alápincézett, három helyiségből áll. A feltehetően XVII. századi épület egykor a bányagazda háza volt. A falu főterének környezetében áll az evangélikusokklasszicista temploma, mely 1847-1852 között épült, Belcsák Károly tervei szerint. A szerényebb templom helyére épült a homlokzati tornyos mai 
templom, melynek oltárképét 1850-ben Pesky József festette. A Börzsöny patak vizét használja a falu észak-keleti részénálló, XIX. század közepén épült vízimalom. A hosszú, nyeregtetős épület lakóház, malom ésistálló volt egyben. A mai malomszerkezet hengerszékei az 1930-as években kerültek ide. Nagy örömünkre szolgál a felújított, Nagybörzsöny és Nagyirtáspuszta között 2002-től ismétközlekedő erdei kisvasút. Remélem, hogy honlapunkat látogatva egyre többen lesznek azok, akik eljönnek településünkre, megtekintik a falu múltjából ránk maradt emlékeket.

Forrás: www.nagyborzsony.hu

nagyborzsonyi_horgaszto

Halastó

Nagybörzsöny község a Börzsöny hegység nyugati lábánál fekvő település, Budapesttől 90 Km.-re. Megközelítés: Budapestről M2. úton Vác, innen a 12-es úton Szobig, majd Ipolydamásd- Letkés, Ipolytölgyes után jobbra Nagybörzsöny.
Másik útvonal a 11-es úton: Budapest, Pomáz-Pilisszentkereszt-Dobogó-kő-Pilisszentlélek-Esztergom-Sturovo-(564-es úton)Kamenica Nad Hronom-Bajtava-Salka-Letkés-Ipolytölgyes-Nagybörzsöny.
A horgász tó a településtől 200 m-re (szilárd burkolatú úton megközelíthető) egy hangulatos völgyben található festői környezetben.

nagyborzsonyi_kisvasut

Erdei vasút

A Nagybörzsönyi Kisvasút egy különleges vonalvezetésű hegyivasút, Magyarország egyetlen csúcsfordítós vasútvonala. Jelenleg 8 km hosszan kanyarog Nagybörzsönytől-Nagyirtásig, ám a folyamatban lévő fejlesztések elkészültével a Duna-parti Szobról indulva egyben a legnagyobb szintkülönbséget legyőző hazai vasútvonal is lesz.